Korszerűsödő sportág
1930-as években bontakozott ki a sajátos angol műkorcsolyázó stílus, melyet a merev mozdulatok (mozdulatlan fejtartás, feszes láb, leszorított kéz) jellemeztek.
1772-ben Robert Jones állított össze az első korcsolya-szakkönyvet, amely megismertette a belső és külső él használatának fortélyait, a fékezés technikáját, a hátrasiklást meg a különféle ugrásnemeket is. Jones a terpeszugrást ekkor még az egyik legnehezebb mesterfiguráként említi. Az igazi áttörés a korcsolyázásban a XIX. század végére tehető, amikor terjedni kezdett Észak Amerikából a „Halifax”-rendszerű fémkorcsolya, majd nem sokkal később a vékony pengéjű acélkorcsolya. Ekkor vált külön a gyors-és a műkorcsolyázás. Óriási változást a műkorcsolyázásban eredményezett az amerikai Jackson Haines 1868-as és 1871-es európai körútjai. Európa akkor ismerkedett a meg a balett-technika alkalmazásával (ülőpiruett). Bécsben ez alapján alakították ki a jégtáncokat, majd a 1890-es években a páros műkorcsolyázást. A sportágban az esztétikumot a norvég Axel Paulsen honosította meg, aki a róla elnevezett ugrással új irányt szabott a műkorcsolya fejlődésének.